top of page

Fekete Attila

 

fotós

 

Gyerekkorom óta fotózom, hol intenzíven, hol kisebb intenzitással. Az utóbbi közel 10 évben, a digitális korszakom kezdete óta, rendszeresen és gyakran készítek fotókat. Nincs meghatározott témaköröm, sok mindenben kipróbáltam magam. Legalább négy éve készítek színházi és eseményfotókat. Képeimből néhány kiállítást is sikerült létrehozni:

http://fattila.hu/kapcsolat.html.

 

Az utóbbi időben érdeklődésem egyre inkább a sorozatok: http://fattila.hu/tema.html, illetve a szubjektív fotó felé fordult, s a fotókat gyakran összekapcsolom versekkel, irodalmi szövegekkel: http://www.fattila.hu/blog/.

 

A táborban egy konceptualista, azon belül is a megrendezett fotó kategóriájába sorolható sorozatot szeretnék létrehozni. 

 

A dokumentarista fotográfiával szemben egy olyan sorozat létrehozása a célom, amelyet a gondolati tényező ural, de emellett, a létrehozott képek, mint fotók is élvezhetők. A koncepcióm a – frommi értelemben vett - szeretet hiányának megnyilvánulása, ennek képi ábrázolása, az emberi a kapcsolatokban. Így sorozatomnak a „Szeretetlen” címet adtam.

 

A megrendezett fotó esetében a látvány keresése, a motívum megtalálása helyett a látvány létrehozása a cél. Egy elhatározott képhez, jelen esetben a szeretetlenség témaköréhez kívánok motívumokat, elsősorban embereket helyezni a kamera elé. 

 

A képek egy-egy szituációt, elképzelt, de mégis valóságos helyzetet fognak ábrázolni. A sorozat egyes darabjai mind más és más viszonyrendszerről fognak szólni, többféle aspektust ragadnak meg, terveim szerint gyerekkortól az időskorig.

 

A sorozat ugyan a szeretetlenségről szól, de mégsem akarok önző lenni. Élmény, ötletelés szinten, kinek mit jelent a szeretetlenség, szívesen bevonom a tábor többi lakóját, esetleg alkotásait. Másrészt - mivel emberi kapcsolatokat kívánok ábrázolni – szükségem lesz modellekre, szereplőkre s ebben számítok a tábor lakóira, esetleg a városi lakosokra is.

 

A projekt megvalósításában tevékenyen közreműködne Bocz Sára, aki a képek mellé irodalmi anyagot is illesztene. (lásd fentebb, Fattila blog.) Illetve az Ő feladata lesz azanyag bemutatása - egy progresszív performansz keretében.

 

A fotós tevékenységemben természetesen belefoglalnám a tábori élet dokumentálását is.

 

Fekete Attila - Fattila

 

  • Instagram
  • Facebook
  • YouTube
SZÍNHÁZ - IRODALOM- KÉPZŐMŰVÉSZET - ZENE - ALKOTÓKÖZÖSSÉG (1640 x 624 px).png
ferencvaros-logo.png
emmi_logo_jpg.jpg

TÁMOGATÓINK:

NKA_csak_logo_cmyk.jpg
21070-5258-szinjatekos_logo.jpg
MMAlogoC_1_ketsoros.jpg
46976887_569130100206244_2167666060101156864_n.jpg
486490_10150738007584882_1038438101_n.jpg
vershaker_logo_alpha.png
drót.png

Fotók: Rékasi Attila, Formanek Csaba

Fotók: Rékasi Attila, Formanek Csaba

bottom of page