top of page
Bádogelefánt
Bádogelefánt

Fotó: Fekete Attila

press to zoom
Diogenész
Diogenész
press to zoom
Halottaskönyv Tiszakécskén (2013)
Halottaskönyv Tiszakécskén (2013)
press to zoom
Factura Lamiaceae
Factura Lamiaceae

Fekete Attila fotója

press to zoom

Formanek Csaba

 

rendező, színész, író

 

Immár 20 éve foglalkozok színházzal. A középiskolában kezdtem Szegeden 1996-ban, majd az egyetemen folytattam. Sokáig volt társulatom is, melyet 13 évig vezettem. Jelenleg független, szabadúszó alkotóként dolgozom tovább. Az elmúlt években közel 30 színházi előadást rendeztem, sokukban játszottam is, valamint szerepeltem mások munkáiban is, filmekben, színdarabokban, performanszokban.

 

A színház számomra művészet és kutatás. Mindannak összessége, amit tudunk és nem tudunk magunkról, a világról. Témáim általában nagyon személyesek - szerelem, halál, őrület, alkotás. Ha csapatban dolgozom, azt várom a többiektől is, hogy adják bele a maguk személyes, olykor egészen intim lényét a munkába. Ez sokszor zavarba ejti a közönséget. És ez jó. Mert a cél a belső mikrovilágainkat párbeszédre bírni. Hogy talán mégsem vagyunk annyira egyedül. 

 

Negyedjére veszek részt a tiszakécskei művésztelepen, másodjára szervezőként is. 2013-ban Halottaskönyv című előadásunkat mutattuk be, szabadtérben, félig a vízban, a Tisza-parti homoknyelvre adaptálva. Tavaly itt fejeztem be első monodrámám, a Factura Lamiaceae megírását, és a művésztelep végén itt tartottam meg az első bemutatót. Azóta 36-ször játszottam Budapesten, vidéken és határon túl is, több díjat is nyertem vele különböző színházi fesztiválokon. Tavaly egy újabb monodráma született a művésztelepen, a Bádogelefánt, mely végig egyetlen fürdőkádban játszódik. Ez az előadás is tovább futott Budapesten, valamint játszottam többször Debrecenben is.


Idén a Debreceni Egyetemi Színházzal közösen indított projektünk, a Kirké főpróbahetét fogom koordinálni, illetve szerepelni benne. Két debreceni egyetemista színjátszó, Marczin Bence és Somogyi Tibor szerepelnek még az előadásban, illetve Budapestről Pusztai Luca.

 

Emellett az egyik estén eljátszom Weiner Sennyey Tibor Diogenész című monodrámáját, melyet áprilisban mutattunk be Budapesten, és amivel azóta számos díjat és elismerést szereztünk. A csapattal tervezünk még egy gyerekeknek/fiataloknak szóló színházi foglalkozást, illetve a Kirkével egy beavató jellegű nyilvános próbát, ahol az érdeklődőket bevezetjük a színházi alkotófolyamat "műhelytitkaiba".

 

"Szabadidőnkben" előadóként (fotózás, felolvasás) részt veszünk a művésztelep többi alkotójának projketjeiben.

 

A művésztelep végén - terveink szerint - a Kirké ősbemutatójára kerül majd sor.

 

A DEBRECENI EGYETEMI SZÍNHÁZ és a KVAZÁR bemutatja
KIRKÉ
14 éven felülieknek!

SZEREPLŐK – ALKOTÓK:
KIRKÉ - Pusztai Luca
HOMÉROSZ - Marczin I. Bence
ODÜSSZEUSZ - Somogyi Tibor
HERMÉSZ - Formanek Csaba

RENDEZŐ:
Formanek Csaba

Az Odüsszeiában fontos állomás Kirké szigete, ahol a nagy hatalmú mágusnő Odüsszeusz társait disznóvá változtatja. Főhősünk isteni segítséggel megmenekül a bajtól, miután Hermésztől ellenszert kap a varázslatra. Azonban hogy társait is visszaváltoztassa, együtt kell hálnia Kirkével, s ez az éjszaka olyan jól sikerül, hogy a görög hajósok még egy kerek évet töltenek a szigeten, az élvezetek mámorában.

Mi történne azonban egy istenektől elhagyott világban, ahol nincs segítség és nincs beavatkozás és nincs ellenszer? Mi történne, ha Odüsszeusz is disznóvá változna, és örök életükre Kirké szigetén ragadnának? Van-e visszaút a disznólétből? Meg lehet-e menteni magunkat és a társakat? S mi ennek az ára? Egyáltalán van-e értelme ezzel próbálkozni, vagy jó nekünk a disznóólban?

A 2015 decembere óta zajló próbafolyamat során a szabadság és az anyagi függőség viszonyait vizsgáljuk, és arra keressük a választ, eligazodhatunk e a mai világunk „varázslói” és „bűvöletei” között - van-e még valódi utunk, vagy igazi belső cél nélkül bolyongunk a megváltás és az örömszerzés ismeretlen koordinátáiban.

 

Felhasznált szövegek -
Margaret Atwood, Bertolt Brecht, Georg Büchner,
Hamvas Béla, Homérosz,
Friedrich Nietzsche, Pál apostol
Jean-Paul Sartre, Slavoj Žižek,
a Harcosok klubja
valamint a szereplők saját szövegei

- alapján a szövegkönyvet írta: Formanek Csaba

 

HONLAP

 

bottom of page