top of page

Köbli Alexandra

 

festőművész

 

Bemutatkozás

Egy kis városból származom, Máriapócsról, de már 10 éve máshol élek. Átkerültem a falusi légkörből egy nagyvárosiba, Nyíregyházára, majd a fővárosiba. Sok más helyen is megfordultam már. Itthon kevés megye van amerre nem vitt el az élet. Külföldi utazásaim során Szlovákia több városában, Erdélyben, Lengyelországban, Olaszországban jártam. Volt szerencsém több időt eltölteni Velencében, Rómában, Padovában. Szeretek menni, új helyekre kerülni és megfigyelni azt, amit nézek. Magát az utat, a jelenlétet, amit mindannyian folyton érzünk és észlelünk. Szeretem figyelni az embereket a tájban, a helyen ahol éppen vannak, ahogyan vannak. Szeretek beszélgetni, bár inkább kérdezni. Kíváncsi vagyok a világra, ki hogyan meséli. Úgy gondolom, bárkitől tanulhat az ember valami újat, vagy mást. Színes a világ. Ezért őrzöm magamban a gyermeki kíváncsiságot, hogy ne fakulhasson meg a képzeletem világa, amit ízekre szedett emlékeimből alkotok meg és hagyok magam után a vásznon. A bennem élő világot tágítom a körülöttem élővel, hogy megtudhassam hol ér össze a kettő. Ezért vonzz a festés. Ereje van. A vásznon lévő kép, a 2 milliméter vastagságú színsík, kapcsolatot teremt a kettő között.

 

Művésztelepi tervek

A festés számomra emlékezés, csak tömören. A jelenlét kivonata, az enyém, a másé, amit tapasztalok. Gondolati mintázatok, ritmusok, telítve élménnyel. A forma a gondolat, a szín az érzés emlékének asszociatív rendezése. A környezetemből jövő ingerek feldolgozása.

A telepen is ezt szeretném vászonra vinni. Az első két napon bejárni a várost, a környéket, keresni a természet vonalait, szögleteit, tereit, megélni a hely ritmusát, ízelítőt kapni az emberekből. Felfogni az érzékeimmel azt, ami felfogható. Ezeket szeretném két képben összefoglalni. Mellette szeretnék együttdolgozni másokkal is. Czap Gáborral és Pignitzky Ádámmal volt már szerencsém együtt dolgozni és szeretnék újra. Testfestés készítettem Gáborra, amihez Ádám fényjátéka társult. Izgalmas volt számomra, mert valós időben láthattam, ahogyan a színek és formák mozognak, mert életre kelnek a ’hordozón’ és változnak át a fényhatásokra.

Természetesen nyitott vagyok bármilyen közös munkára, hiszen bárkitől tanulhatok valami újat, vagy mást.

 

http://kobliszandra.webnode.hu/

  • Instagram
  • Facebook
  • YouTube
SZÍNHÁZ - IRODALOM- KÉPZŐMŰVÉSZET - ZENE - ALKOTÓKÖZÖSSÉG (1640 x 624 px).png
ferencvaros-logo.png
emmi_logo_jpg.jpg

TÁMOGATÓINK:

NKA_csak_logo_cmyk.jpg
21070-5258-szinjatekos_logo.jpg
MMAlogoC_1_ketsoros.jpg
46976887_569130100206244_2167666060101156864_n.jpg
486490_10150738007584882_1038438101_n.jpg
vershaker_logo_alpha.png
drót.png

Fotók: Rékasi Attila, Formanek Csaba

Fotók: Rékasi Attila, Formanek Csaba

bottom of page