LIKVIDÁTOR ALKOTÓK

20 éve dolgozik a független színházi világban, idén lesz túl a 40. színházi rendezésén. Nem végzett iskolát, workshopokon, olvasmányokból és főként a saját előadásai létrehozása során tanulta meg mindazt, amit a színházról tud. A Likvidátort, - amelyben magára a Játékmester szerepét osztotta - 2019-ben az Örkény István drámaírói ösztöndíj keretében írta.

​

„40 évesen, amikor belevágtam a Likvidátor, a felszámoló megírásába, fő céljául tűztem ki, hogy megpróbálok szembenézni önmagammal, hogy mit értem el az eddigi életemben, mivel töltöttem a termékeny fiatalság éveit. Egy ilyen átfogó képet nem evidens megteremteni, főleg ha nem csupán egy személyes történetet igyekszünk elmesélni, hanem valami általánosabb diagnózisra és talán kritikára is vágyunk a mai korról, és persze önmagunkról.

Egy nagyszabású anyag született, ami egyszerre szól szerelemről, barátságról, családról, mesterekről és tanítványokról, párhuzamos életekről, sőt, még a születésünk előtti misztikus időkről is. Ehhez képest az 5 órás játékidő igazán csekélyke. Gondolom, 80 éves koromban majd megírom a folytatást, mondjuk a Likvidátor visszatér című darabot, ami az élet második feléről szól. Már gyűjtöm hozzá az élményeket!”

Géza

Géza

Géza

Géza

Géza

Géza

Géza

Géza

Géza

Géza

Géza

Géza kék az ég

Géza

Géza

Géza

Géza

Géza

Géza?

Géza

Géza

Géza

Géza

Géza

Géza

Géza

​

27 éves, szabadúszó színész, akivel számos különböző helyen, intézményben és műfajban találkozhattatok már, ezen sokszínűség egyik újabb ékes példája a Likvidátor, mint színházavató, alternatív előadás.

​

"Az előadásban Edömér karakterét alakítom, aki a főszereplő egyik barátja, és aki Olivér különböző életszakaszaiban más-más minőségben jelenik meg az életében. Azért izgalmas nekem ez a figura, mert a magánéletben az egyik legnagyobb erényemnek tartom azt, hogy milyen barát vagyok. A sok-sok emlékezetes pillanat közül az egyik kedvencem egy szerkesztőségi jelenet, ahol éppen úgy alakult a leosztás, hogy én vagyok a főszereplő felettese, de a jelenet során hamar változik a helyzet, és én készíthetem elő Olivér továbblépését az életben és szakmailag egyaránt. Nagyon nagy feladat az a jelenet, én vagyok a motorja és sok színemet megmutathatom benne, az se kizárt, hogy a végén még dalra is fakadok."

A Likvidátor fiatal tehetsége, a Vörösmarty Gimnázium dráma tagozatán szeretett bele a színjátszásba, és itt találkozott a darab író-rendezőjével, Formanek Csabával is, akivel ez az első közös munkájuk.

​

„Balmazt, Kisolivért, és a Miniszterelnököt játszom. Balmaz a darab elején egy elvakult, idealista karakter, aki a saját elképzelt világában él. Sok csalódás és törés éri a történet során, mire eljut addig, hogy a “középradikális populárdemokráciát” tartja az egyetlen helyes útnak. Az előadás fő üzenetét röviden nem tudom megfogalmazni. Ezer gondolatot indít el bennem, mindig újabb aspektusokkal. Meg kell nézni, és akkor utána egy sör mellett beszéljük meg az üzeneteket."

Az elmúlt években ő világította a Factura Lamiaceae, a Senki se mer egyedül élni és a Hádész című előadásainkat. Szerepelt a Meseország nem mindenkié című produkcióban, és hamarosan újabb színészi feladat vár rá nálunk!

30 éves színész?, zenész?, bohóc?, költő?, gondolkodó?, magyar?, férfi?, tudatos állampolgár?, európai?, értelmiségi?, humanista?, kétkedő idealista?, tudat?, test?, lélek?, szellem?, és még sorolhatnánk.

​

Ezek mind relatívvá válnak a Likvidátor, a felszámoló előadásban, melynek főszereplőjét, Olivért alakítja.

„Olivér személyében a posztmodern ember tragédiája elevenedik meg előttünk, akinek lehetőségei végtelenek, bármerre elindulhat, minden út haszna és a hátránya is látszólag előre tudható számára – ha rosszul választ, mindenre van terápia. Olivér él lehetőségeivel, kipróbál, felpróbál, felcserél, transzformál, minden úton elindul egyszerre, utazik, és utaztatja mindenhová magával vágyait. Van egy pont azonban, ahol mégiscsak rádöbben, hogy csak egy élete van, és azon belül is be van zárva egyetlen individuum korlátai közé. Bármerre indul, csak saját magával találkozik. A Likvidátor feje tetejére állítja az örök-kamasz-lelkű huszonegyedik századi ember világát. Lehet-e ebből jól kijönni? „Adjatok egy fix pontot és én kimozdítom a helyéről a Földet!” – mondta Arkhimédész ~2300 évvel ezelőtt – és a Likvidátorral való találkozás után válik csak igazán érdekessé ennek a pontnak a hiánya…”

A Likvidátor, a felszámoló a szerelmi történetek színháza is. Hősünket (a mai Akárkit) a darab során elkísérjük első téblábolásaitól az érett szerelemig - de képesek vagyunk-e végül a boldogságot választani? Vagy van egy nagyobb erő, aminek vonzását nem tudjuk elkerülni? S hogy lát minket - akár évekkel később - az, akit talán a legjobban szerettünk valaha? 

​

A női főszereplőt az ösztönös és öntörvényű színésznő, Pusztai Luca alakítja. Luca jelenleg a Kettőspont több produkciójában is játszik, így például a már öt éve nagy sikerrel futó, többszörösen díjazott Senki se mer egyedül élni című előadásban. A Likvidátor azért is különleges számára, mert ez az első olyan projektje a színházban, amelyben ilyen sok színésszel dolgozik együtt.

​

"A végén úgyis mindent megbocsátunk, amikor lepörögnek az emlékeink, igyekszünk csak a szépre gondolni. Elfogadjuk a döntéseinket, hisz már úgysem változtathatunk rajtuk. Elfogadjuk a másik döntését, és ezzel együtt elengedjük a dühöt, harcot is. Végső soron pedig elfogadjuk önmagunkat is. Megtisztelő a főszereplő hősnőjét alakítani, minden előadással többet tudok meg róla, és igyekszem benne folyton fejlődni.”

Tóth András Dandó több más kollégájához hasonlóan a Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatán került közelebb a színjátszáshoz. A színészet mellett jelenleg fotózást tanuló fiatal nagy álma teljesült azzal, hogy egy ilyen volumenű előadásban szerepeljen, mint a Likvidátor, amelyben a főszereplő, Olivér állandó riválisát, Böngért alakítja.

​

„Böngér és Olivér az élet valamennyi területén vetélytársai egymásnak, rivalizálásunk azonban nem kiegyenlített. Böngér mind a magánéletben, mind a karrierben elmarad a főszereplőtől, számomra pedig az előadás egyik nagy kérdése, hogy mi lehet ennek az oka? Talán a hirtelen dühkitörései, hevessége miatt tudja túlszárnyalni őt Olivér? Vagy talán csak mert fél megmutatni önmagát? A legőszintébb és egyben számomra legemlékezetesebb pillanata Böngérnek, amikor egyedül van és az kiad magából mindent, ami a szívét nyomja.”

A Likvidátor harmadik női szereplője Emese Ács, aki szintén a Vörösmarty-s diákszínjátszón ismerkedett meg az előadás író-rendezőjével, Formanek Csabával. A 21 éves színésznő csak a próbafolyamat végén csatlakozott a csapathoz, de ez nem gátolta meg abban, hogy az előadás teljes értékű tagjává váljon.

„Az előadásban Csengelét, a meddő, kiégett lányt játszom, aki leginkább anyai vágyait és ösztöneit vetíti ki Olivérre. Az előadás fő üzenete számomra, hogy nem vagyok egyedül a káosszal a fejemben, mindannyiunknak hasonló gondokkal és érzelmi viharokkal kell megküzdenünk. De az önképűség segít."

Üdv a csapatban, Karesz! 

"Nem lehet menekülni a felszámoló elől!"

Ezt üzeni Debreczeni Imre, festőművész, a Kettőspont Színház és Spirituális Ügynökség társalapítója, a Kispont Galéria vezetője, a Likvidátor, a felszámoló díszlettervezője. A színpadi tér egyszerre festményeinek egyedi hangulatú kiállítótere is.

Imi nemcsak a fantasztikus vizuális elemek megalkotójaként veszi ki szerepét az előadásból, hanem a színpadon is találkozhattok vele.

Igaz, mindössze egyszer szólal meg.

De az milyen megszólalás lesz!

​

Ha többet szeretnél tudni Imiről és fesztészetéről, hallgasd meg a Budapest.fm podcastjában a vele készült beszélgetést:

​

https://youtu.be/B3l6MZyXQ9U

​

A Likvidátor festői világából inspirált Saját levegő című kiállításának megnyitója pedig itt nézhető vissza:

https://youtu.be/wuROGfnDGLc 

​

Dalszerző, gitáros, basszusgitáros és nagybőgős. Sok zenekarban és számos műfajban játszott. Legszívesebben mint bábszínházi zenész gondol magára (Ort-Iki, Marica Produkció). A legismertebb formáció, amiben megfordult, a Misztrál együttes, velük többszörös arany- és platina lemezes zenész- és dalszerző. 2014-től önállóan dolgozik, zenekarai a Hoppál Mihály Band és a Bors és Barátai. Öreg- és gyakran bohém zenészektől és muzsikuscigányoktól tanult, szeret improvizálni és első benyomásait, ötleteit azonnal formába önteni. Zenéit ezáltal könnyed, bohém atmoszféra és a zene közösségteremtő erejének magas szintű megvalósulása jellemzi.

​

És hogy mit gondol a Likvidátorról?

​

"Az életünknek íve van, a változás nem rossz, változni, fejlődni kell. Óvakodj azoktól az emberektől, akik ugyanúgy gondolkodnak 40 évesen, mint 16 évesen. A darab egyik toposza a 'csecsemő-csávó'. Az élet nagy kérdése, hogy a kiskorunkból min mentünk át? Bizonyos gyermeki dolgokat nagyon is át kell menteni, de lélektanilag viszont fel kell nőni. Én a darab után igyekeztem megvizsgálni az én saját 'csecsemő-csávómat'!"

Pályakezdő színészként eddig többnyire gyerekeknek szóló előadásokban játszott, a színészet mellett jelenleg a Thália Tanoda tanáraként szeretteti meg a színpadot az aprónéppel Gergelyfy Zsófi.

​

A Likvidátor, a felszámolóban ehhez a világhoz képest egy egészen más oldalát ismerhetjük meg: ő alakítja Zizit, a figyelemre és szeretetre éhező, nimfomániás lányt, akihez a főszereplő, Olivér egyik fontos szerelmi kalandja fűződik.

​

„Az előadás fő üzenete számomra, hogy az élet egy körforgás, melynek mindannyian részei vagyunk. Nagyon sokszor szinte ugyanazokat a kihívásokat kell átélnie mindannyiunknak. Néha megszakadnak a fonalak, nem az történik, amit elterveztünk, és hirtelen azt sem tudjuk kik vagyunk és hova tartunk... Valójában mindannyian ugyanarra megyünk... küzdeni kell, mert akár beleőrülünk, akár felkészülünk rá… a halál úgyis utolér mindenkit.”

Rendezőasszisztensként gyakorlatilag mindent tudni kell a darabról, különösképp mivel egy kis alternatív színházban vagyunk. Itt nincsenek kellékesek, díszítők, közönségszervezők, ezért rengeteg feladat jut egy emberre, ami egyúttal egészen más jelenlétet is igényel.

Ági 22 éves színésznő, 2021-ben végezte el a Pesti Magyar Színiakadémiát Felhőfi-Kiss László osztályában, utána egy időre a Pesti Magyar Színházhoz szerződött. Nemrég azonban búcsút intett a kőszínházi kötöttségeknek, és most az útkeresés mellett, saját tervei, ötletei megvalósításával foglalkozik.

​

„Olivér, az Ember, a modern Akárki. A moralitásjátékoknak az a lényege, hogy erkölcsi példázatot adjon a közembernek azáltal, hogy bárki azonosulhat a főszereplővel, hisz mindenki életében jelen vannak ezek a szituációk, döntéshelyzetek, bizonytalanságok, amiket az allegorikus mellékszereplő alakokkal csodálatosan lehet szemléltetni. Számomra a fő üzenete az volt, hogy nem vagyok egyedül, nem csak nekem vannak ilyen abszurd gondolataim, nem csak nekem vannak ilyen nyakatekert problémáim, és nem csak én gondolkozom a lét értelmén, és az idő relativitásán, és a halál utáni dolgokon.”