Érzelmek kavalkádja - Szabó Magda: Agyigó

Szeretnék valami megfoghatóval és közhelyessel kezdeni, hogy én mindig is hatalmas rajongója voltam Szabó Magda munkásságának. Hogy szinte minden egyes művét figyelemmel kísértem és minden egyes jelentősebb mozzanatának az életéből utána olvastam és úgy ültem be erre az előadásra, hogy hozzáértő arccal bólogattam minden jelentősebb versnél. Tényleg szeretném ezt írni, de az ujjaim sajnos nem engedelmeskednek nekem. Természetesen, ami késik, nem múlik és az előadás után sokkal nagyobb kedvvel ástam bele magam az írónő életének tanulmányozásába.

Viszont első sorban inkább az előadás közben bennem megfogalmazódott gondolatokat szeretném megosztani a kedves vagy épp kedvetlen olvasókkal például, hogy milyen élmény volt látni Nagyváradi Erzsébetet Szabó Magdaként. Milyen volt végig hallgatni, ahogy Vasicsek János zenei játékával végig kísért az egész előadást és ezzel egy olyan intim és bensőséges közeget teremtettek a közönség számára, hogy én személy szerint teljesen belefeledkeztem a versek és monológok kavalkádjába, ahogy Nagyváradi Erzsébet által elszavalt versein keresztül végig kísérhettük Szabó Magda életét. De ahhoz hogy megértsék a kedves vagy kedvetlen olvasók hogyan folyt bele az életembe Szabó Magda Agyigója muszáj pár szót említenem a saját életemről is benne.

Szabó Magda: Agyigó. Szabó Magda: Agyigó. Mantrázom magamban teljesen ok nélkül, mert nem hinném, hogy bárki is számon kérné rajtam a pontos címét az előadásnak. Néha azt kívánom, hogy bárcsak egy fokkal kevésbé lennék szétszórt. Kívánnám én gyakrabban is ezt, de nincs rá időm, mert általában késésben vagyok valahonnan.(Ez most sincsen másképp). Nálam kevésbé szétszórt embereket is ütött már el a villamos puszta figyelmetlenség miatt morfondíroztam magamban. Közben próbálom a kissé gyér, de azért nem teljesen semmis tudásomat összeszedni Szabó Magdáról a fejemben. Mit is fogok nézni? Ó igen Szabó Magda Agyigót. Remélem jó előadás lesz. Bár nem hiszem, hogy túlzottan tudnék vele azonosulni. Mármint az írónő, bárhogy is vesszük, a teljesen ellentétem: híres és halott. Ebből én valószínű, hogy idővel csak az egyik leszek. Miközben ezen filozofáltam, annyira belemerültem a gondolataimba, hogy majdnem túl mentem a színház épületén.

Beérve, lepattantam a helyemre és már nem sok időm maradt ráhangolódni az előadásra.

Az előadás kezdetén megpillantottam Nagyváradi Erzsébet színésznőt, aki már egy korábbi alakításával levett a lábamról: Arkagyinaként a Sirályban. Ebben az előadásban sem okozott csalódást. Nagyon izgalmas játékkal kápráztatta el a nézőket. Mióta lehetőséget kaptam ennek a cikknek a megírására, sokat gondolkodtam, hogy hogyan tudnám úgy jellemezni a színésznő játékát, hogy számotokra, akik ezt olvassátok, ne hasson elcsépeltnek a véleményem. Aztán arra jutottam, hogy ez körülbelül olyan nehézségű feladat, minthogy hogyan kanalazzam ki kávéskanállal a tengerből azt a három négy kanálnyi vizet, ami őt tengerré teszi. Engem, ami legjobban megfogott benne az az, hogy nagyon befogadhatóvá teszi a néző számára Szabó Magda egész lényét és a néző is úgy érzi, közelebb tud kerülni az írónő múltjához és talán tudja kötni a saját jelenéhez.

Ami még különleges és fontos, vagy talán különlegesen fontos ismertetőjegye az előadásnak az az, hogy itt Szabó Magda lírái kerülnek a középpontba és nem a gyermekregényei. Ezzel engem például kiemelt a komfortzónámból, mivel számomra az írónő neve eddig összefolyt Bárány Boldizsáréval és Tündér Laláéval. Egészen újszerű volt Szabó Magdát ennyire emberi alakban és ezen belül is ennyire nőként látni. Szerintem sokunk számára megdöbbentő azzal szembesülni, hogy egy-egy híres író is pont ugyanolyan hús-vér ember volt. Nagy reményekkel, sok örömmel és beteljesült és beteljesületlen vágyakkal. Egyszerre volt szép és megrendítő ahogy Nagyváradi Erzsébet megjelenítette őt kislányként, feleségként, majd özvegyként.

Egy másik izgalmas rendezői húzás az előadásban, hogy színésznő verseit egy gitáros férfi (Vasicsek János) zenével festi alá (aki történetesen a színésznő férje és ezen információ birtokában nézve az előadást még jobban érezni lehet azt a fajta szeretetteljes és bensőséges légkört, ami az írónő és férje között is jelen volt). A zenei aláfestés egy másik célja, hogy néző még mélyebben tudja megélni azokat az érzelmeket, amiket a versek kiváltanak belőle. A zene mindig az elhangzott vers érzelmi töltésével van szinkronban. Eddig kicsit szkeptikus voltam az aláfestő zenével kapcsolatban, mert számomra az aláfestő zene néhány esetben vagy túl soknak, vagy túl kevésnek hat. De itt úgy éreztem minden pillanata el lett találva, és nem csak megállta a helyét, hanem egyenesen szükség volt rá.

A díszlet egyszerre minimalista és mégis minden benne van. Magda nappalija egy karosszékkel ábrázolva, a dolgozószobájuk egy íróasztallal. De egyéb helyszínek is megjelennek Szabó Magda szavai nyomán, például a gyerekkori házuk vagy a kórház, ahol a férjét végül elvesztette. Továbbá vannak tárgyak, amik szimbolikus jelentéssel bírnak, például az a kincses láda, ami magába foglalja Magda életének legfontosabb állomásait. Ami még hangsúlyos szerepet kap egy kabát és egy kalap, ami az írónő férjének szellemét hivatott szimbolizálni. Ahogy Magda lángoló szerelmét szépen lassan felváltja valami sokkal mélyebb, szinte zsigerinek mondható kötődés, amit a férje iránt táplál.

Ha egy szóval kellene jellemeznem az előadást, akkor az érzelmek szót használnám, mert egy csomó fajta jött fel bennem az előadás végére. Úgy kavarogtak a gondolatok a fejemben, mint a muslincafelhő a must körül. De itt nem volt semmilyen kellemetlen utóhatás. A gyermekkor, a szerelem, a gyász ezekkel mind tudok azonosulni. Őszintén nem hittem volna, hogy 20 éves koromban fogok látni egy olyan verses előadást egy híres írónő életéről, ami ennyire be tudott szippantani. Azóta sokat gondolkodom rajta, hogy mi volt ehhez a recept vajon. Nagyváradi Erzsébet alakítása? Szabó Magda lénye? Vasicsek János játéka? Vagy ezek mind egyszerre? Nem tudom.

Csak azt tudom biztosan, hogy előadás után a buszt újfent lekéstem.